Orbán Viktor kritikusai szerint sem tartozunk az Európai Unió legszegényebb országai közé – bezzeg Románia
Minden országban csak szűkös megélhetést tesz lehetővé a minimálbér.
Minden országban csak szűkös megélhetést tesz lehetővé a minimálbér.
Emelkedett a minimálbér, ehhez kapcsolódóan pedig több juttatás és adókedvezmény is változott. Mindezek mellett pedig elindult a Vidéki otthonfelújítási program. Mutatjuk a részleteket!
„A gyermekes családok tehát számíthatnak ránk, a gazdaság erősödésével mindig ők az elsők, akiket segíteni szeretnénk” – hangsúlyozta Zsigó Róbert.
A kormány ígérete szerint 2025-től új időszámítás kezdődik, mivel az új gazdaságpolitika célja a jövedelmek emelése és a lakhatási költségek csökkentése.
Az állam lényegében visszafizeti a 25 év alattiaknak a munkáshitelt.
Tovább emelkedik a tanárok és óvónők fizetése és immáron lakásfelújításra is felhasználható a SZÉP-kártya.
A novemberben megkötött bérmegállapodás célja, hogy érezhetően növelje a magyar fizetéseket.
Örülhetnek a családok és a vállalkozások egyaránt.
Most sem volt optimista a hírügynökség.
Történelmi léptékű megállapodás született, amelyre az elmúlt 30 évben egész Európán mindössze egyszer volt példa. Tudósításunk.
Úgy tűnik, a keresetek lenyomhatják végre az inflációt.
Kiderültek a hároméves bérmegállapodás legfontosabb részletei.
A Mandiner úgy tudja, meglesz az átlagos 12 százalékos minimálbér-emelés, de a részletekre csak holnap derül fény.
Eközben a kormány „nagyotmondás helyett” sikeresen kezelte a koronavírus-járványt és a háború következtében kialakult energiaválságot is – mutatott rá Suppan Gergely.
Megállapodást hozott az e heti egyeztetés a munkáltatók, a szakszervezetek és a kormány között.
Jövőre is jelentős, a gazdaság teljesítményét érdemben meghaladó béremelésre számíthat a munkavállalók többsége.
Már a jövő héten véglegesíthetik a lendületes béremeléseket megalapozó hosszútávú bérmegállapodást: tényleg jön az ezer eurós minimálbér és az egymilliós átlagfizetés.